2013. július 26., péntek

Huzalozzuk újra az agyunkat!

A Pozitív Pszichológia Blog jelen bejegyzésében közli Scott Crabtree "REACH to Rewiew Your Brain" című, a Positive Psychology News Dailyben megjelent cikkének fordítását Bánréti András Tibor tollából. Ez eredeti cikk a következő linken érhető el: link.

Scott Crabtree szerint mindannyiunknak jogunk van hozzá, hogy boldogak legyünk a munkahelyünkön. Segíti szervezetek munkáját, hogy boldogabb agyakat „képezzenek ki”, melyek hatékonyabban tudnak dolgozni. Előadókét és műhelymunkákon széles tömegeket ér el valamint egyéni konzultációkat tart. Honlapján és Twitteren keresztül elérhető: http://www.happybrainscience.com/ és https://twitter.com/ScottCrab/

Az utóbbi évekig az agyról szóló elképzeléseink eléggé elszomorítóak voltak. Amikor megkaptam a fokozatomat a kognitív pszichológia területén, azt tanították, amit talán te is hallottál, hogy az agyunk több milliárd agysejttel születik, majd beállítódása véglegessé válik felnőtt korunkban. Ahogy öregszünk, neuronjaink fokozatosan pusztulnak, végül meghalunk. Fogadd el!

"Neuronerdő" az agykéregben.
Forrás: UC Regents Davis campus
A neurológia mostanában sokkal biztatóbb képet tár elénk az agy működéséről. A neuroplasztikusság agyunk azon képessége, hogy újraalkossa és újrakábelezze magát tanulás és tapasztalatszerzés útján. Míg az utóbbi pár évig kevés tudós hitt benne, mára egyetértésben vannak abban, hogy adott körülmények között agyunk ténylegesen és jelentős mértékben változik életünk során.
Drámai példa erre, amikor valaki felnőttkorában egy baleset során elveszíti látását és megtanulja olvasni a Braille-írást. Az agy vizuális feldolgozásért felelős részei drámaian összezsugorodnak, míg a jobb mutatóujj érzékeléséért felelős agyterületek jelentősen megnövekednek.
Rengeteg más példát és tanulmányt dokumentáltak arról, hogy az agynak megvan az a képessége, hogy újrahuzalozza magát, ehhez nem is kell feltétlenül sérülést vagy balesetet szenvednünk. Maguere és kollégái által közölt tanulmány kimutatta, hogy a londoni taxisofőrök agya megváltozott, hogy jobban képesek legyenek megtanulni a város bonyolult térképét. Ahogy alább részletezzük, az hogy valami újat és kihívást jelentőt tanulunk, már önmagában elég a változásokhoz.
Ezek nem történnek meg egy éjszaka alatt, de egy egész életet sem kell rájuk várnunk. Tanulmányok kimutattak fizikai változásokat pár hónap, vagy akár hét után is, például a Draganski és kollégái által közölt 2006-os kutatás is mutatja ezt, melyben a széleskörű tanulás hatásait vizsgálták. A tudomány képviselői biztosak benne, hogy a megfelelő gondolkodással képesek vagyunk újrahuzalozni agyunkat.
Elsajátítani egy fejlődő gondolkodásmódot.
A neuroplasztikusság okán mindnyájunknak el kéne sajátítanunk valamit, amit „fejlődő gondolkodásmódnak” hív a stanfordi Carol Dweck professzor. Ő két részre osztja az embereket.
§                  Azokra a rögzült gondolkodásúakra, akik úgy hiszik, hogy a képességeik már alapvetően rögzültek és felnőtt korban már nem tudnak jelentősen változtatni rajtuk. Nem tudsz egy öreg kutyát új trükkökre tanítani.

§                  És azokra a fejlődő gondolkodásúakra, akik tudják, hogy állandóan változásban vagyunk. Megfelelő fókusszal és ismétlésekkel agyunk újrahuzaloz, új pályákat növeszt, melyek új képességeket, tudást és habitust eredményeznek.
Dweck munkája azt mutatja, nagyon fontos, hogy ebbe a második csoportba soroljuk magunkat. Nem az a lényeg hogy mit tudsz, hanem az, hogy mennyire fejlődsz. Így kinyithatunk egy ajtót, ami a folyamatos tanuláshoz és egész életünk megváltozásához, agyunk történetének újraírásához vezet.
Ezt az utat választva folytathatjuk új ismeretek, képességek és viselkedésminták elsajátítását, fejleszthetjük agyunk képességeit jelenlegi és jövőbeli feladataink ellátására.
Szóval mit is tegyünk agyunk leghatékonyabb újrahuzalozása érdekében? Talán meglepő lehet, de kezdjünk el relaxálni.

Elsőként relaxálj.
Forrás: Pascal Vyncke
A túlzott stressz végez a neuronokkal, pont az ellenkezőjét teszi, mint amit szeretnénk. Ahhoz, hogy a fejlődést és a tanulást elősegítsük, fontos hogy ellazuljunk és biztonságban érezzük magunkat. Hogy stresszes körülmények esetén is el tudjuk engedni magunkat, vizualizáljunk vagy próbáljunk a légzésünkre koncentrálni. Mindkettő hatékonynak bizonyul a stressz csökkentésében.
A testmozgásnak fantasztikus hatásai vannak az agyi funkciókra, a tanulásra és a stressz kezelésre. Amikor a tested aktív, több agyi neurotropikus faktort (BDNF - brain-derived neurotrophic factor) termel, ami tápanyagként hat az agyra. Cacioppo szerint a szociális kapcsolatok nagyon fontosak a boldogság tekintetében, ami jobb agyi funkciókat eredményez. Mért nem kombináljuk akkor a testmozgást és a szociális érintkezést? Amikor legközelebb találkozol valakivel, próbáld ki egy séta alkalmával.
REACH az újrahuzalozásért.
Amint ellazultál, használd a REACH-t az újrahuzalozáshoz, ami egy mozaikszó a neuroplasztikussághoz szükséges dolgok kezdőbetűiből.
§                  Ismétlés (Repetition).  Az agyad újrahuzalozásához ismétlődően kell csinálnod valamit.
 
§                  Erősfeszítés (Effort). Jelentős erőfeszítést kell beleraknod egy tevékenységbe, nem lehet túl könnyű a feladat számodra.

§                  Figyelem (Attention). Elmélyült figyelemmel kell lenned a tevékenység iránt.

§                  Komplexitás (Complexity). Minél komplexebb és minél nagyobb kihívást jelent számodra az aktivitás, annál hatékonyabb az újrahuzalozás.

§                  Egészség (Health). Hogy agyad és tested egészségesen tartsd és készen állj a fejlődésre, étkezz megfelelően, aludj és mozogj eleget! Shaar és Bitton 50 különböző aktivitást javasol az egészséges habitus fenntartásához, beleértve a fejlődő gondolkodásmódot.

Ha újrahuzaloztad az agyad, fontos hogy folyamatosan használd az új hálózatokat megtartásuk érdekében. Mind az agyad, mind az izmaid tekintetében a „használd vagy elveszíted” (use it or loose it) elv fog érvényesülni. Én személy szerint jobban kedvelem a „dolgozz érte, vagy megy a levesbe” (work it or waste it) kifejezést, hogy hangsúlyozzam, a kihívások és erőfeszítések segítik az újrahuzalozást és megerősítik az új neurális hálózatokat.
Egy új dolog megtanulása hozzájárul a neuroplasztikusság folyamatos üzemben tartásához, továbbá Smith és a kollégái arra utalnak, hogy minél gazdagabbak a neurális hálózataink és kognitív tartalékaink, annál védettebbek leszünk az idő múlásával jelentkező kognitív hanyatlással szemben.

Hogyan akarsz fejlődni?
A neuroplasztikusságból következik, hogy át tudjuk huzalozni agyunkat. Most hogy megértetted agyunk ezen képességét, hogyan szeretnéd használni ezt a tudást? Azáltal hogy mit csinálsz és gondolsz, meg tudod változtatni ki is vagy. Pusztán a képzeletedet használva elérhetsz változásokat. Doidge szerint egy cselekvés művelésének elképzelése is az agy megváltozását eredményezi, például Sharansky egy politikai fogoly volt, aki úgy élte túl a magánzárkát, hogy fejben sakkozott, ezáltal vált sakkmesterré. Szóval képzeld, gondolkodj és csináld! Hova akarsz fejlődni? Ki akarsz lenni?

Írj egy neuroplasztikussági tervet.
Írd meg a saját neuroplasztikussági tervedet! Válassz ki egy aktivitást, amire egy hónapon kereszt fókuszálsz, dolgozz rajta intenzíven minden nap és látni fogod képességed fejlődését. Olyat válassz, ami összetett és kihívást jelent, de teljesíthető. Olyat, ahol nyomon követheted fejlődésedet, ami észrevehetően könnyebbé válik, ahogy telnek a napok. Oszd meg másokkal is tervedet, ez segít, hogy jobban elköteleződj mellette.
Hónap végén választhatsz, hogy a továbbiakban is erre a képességre vagy ismeretre dolgozol rá, vagy váltasz valami teljesen újra. Addig, ameddig használod a REACH rendszert, agyad újrahuzalozása nem áll le, az újrahuzalozási „gépezet” továbbra is aktív marad, ezáltal javítva azon képességedet, hogy folyamatosan továbbfejlődj életed során.
Forrás: Takk
Például Bill bátyám és én életünk derekán fogtunk először gitárt a kezünkbe. Kezdetben mindketten alig tudtunk lefogni akár egy egyszerű hangot is, de ismétléssel és megfeszített odafigyeléssel képesek vagyunk egyre nagyobb járatosságot szerezni ebben a komplex tevékenységben. Nagy gondot fordítunk egészségünk megőrzésére, így agyunk még hatékonyabban tudja újrahuzalozni magát. Mivel a zenélés nagymértékben kihasználja az agyunkat, tudjuk, hogy ennek a tanulásnak később még számtalan más előnyét is fogjuk élvezni. A bandánkkal a hátam mögött nemrég játszottam le életem első gitár szólóját, ez egy olyan élmény, ami egy éve még elképzelhetetlen lett volna számomra.

Használd a REACH rendszert, hogy újrahuzalozd az agyad és így elérd bármely célodat az életben.

Hivatkozások

2013. július 2., kedd

Boldogságunk és céljaink kapcsolata

A holland Boldogság Világ-adatbázisa (World Happiness Database) elnevezésű intézet összesített számos kutatás, mely mind ugyanazt a kérdést igyekszik megválaszolni, nevezetesen, hogy mi az, ami hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy boldogak legyünk.
Az Intézet alapítója, Dr. Ruut Veenhoven, a Rotterdami Erasmus Egyetem professzora valamint szintén alapítója és szerkesztője a nemzetközi Boldogságkutatás Folyóiratnak (Journal of Happiness Studies). Szakmai körökben a boldogság-kutatás nemzetközi szaktekintélye és úttörőjeként ismert (Rojas, 2007), akit gyakran a „boldogság-kutatás keresztapjaként” emlegetnek (Winer idézi Chekola, 2009).
A célok és a boldogság kapcsolatában saját kutatásában korábban enyhe negatív korrelációt kapott az emberek boldogságszintje és aközött, hogy milyen gyakran kezdtek el spontán saját céljaikról beszélni. Ugyan létezik egyfajta feltételezés, ahogy arról az Index is beszámol, miszerint célok szükségesek a boldog élethez, ám az erről való tapasztalatok nagy szórással bírnak. Ennek magyarázataként a kutató kiemelte, hogy a boldogtalan ember tudatában elképzelhetően azért vannak jelen élesebben, tisztábban a célok, mivel boldogtalanságuk lévén épp olyan helyzetben vannak, hogy ezekkel a célokkal igyekeznek változtatni életvezetésükön.
Az Intézet által az egész világból egybegyűjtött kutatási adatok egyik figyelemfelkeltő eredménye, hogy, a fentieket visszhangozva, nem mutattak ki lényegi, szignifikáns összefüggést aközött, hogy a kutatásokban résztvevők látnak-e értelmet saját életükben valamint boldogságszintjük között. Ami viszont lényegesen befolyásolni látszik az emberi boldogságszintet, azt a BBC cikkében közölt ötelemű eredmény alapján a következő diagramban foglalhatjuk össze:

Ezek alapján az emberi kapcsolatok több fontos megnyilvánulása is fontos szerepet játszik, lévén mind a szoros baráti kapcsolatok, mind a hosszú távú kapcsolat jótékonyan hatnak az emberek boldogságára. Ugyancsak ezzel kapcsolatos az időnkénti étterembe való kimozdulás, vacsorázni járás, valamint – egy nagyobb perspektívába lépve – az emberi közösség közös ügyei, a politika iránti aktív érdeklődés. A kört végezetül, az összegzett kutatások szerint, egy mind a munkában, mind a szabadidőben megjelenő aktív elfoglaltság zárja, mellyel Dr. Veenhoven a legszorosabb korrelációt mutatta ki, kiemelve, hogy maga az életben való tevékeny részvétel az, ami kapcsolatban áll a boldogsággal, és nem maga az, hogy tudjuk-e a válaszokat az élet miértéjeire.
Mindazonáltal a szomorúság hasznát sem vetik el, kiemelve, hogy életünk 10%-ában kifejezetten hasznos megélni a szomorúságot, lévén, ahogy a kutató fogalmaz, egyfajta „piros lámpaként” működik, hogy megállítsa a negatív viselkedésformákat.

Forrás: Index/BBC News

Hivatkozások:
  • Rojas, M. (2007). Inspiring Economics [Review of the book Economics & Happiness: Framing the Analysis, by K. Bruni & P. L. Porta (eds)]. Journal of Happiness Studies, 8, 2. doi: 10.1007/s10902-007-9048-3
  • Chekola, M. (2009). An Entertaining Travelogue [Review of the book The Geography of Bliss: One Gump’s Search for the Happiest Place in the World, by E. Weiner]. Journal of Happiness Studies, 10, 5. doi: 10.1007/s10902-009-9136-7
________________________________________________________________
Az összefoglalót készítette: Fehér Tibor Dániel. A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem másodéves pszichológia szakos hallgatója

2013. február 11., hétfő

Tudatos jelenlét alapú stresszcsökkentés (MBSR) hírek

1) MBSR orientáció - Tájékoztató előadás - Országos Onkológiai Intézet - Tükörterem

Időpont:          2013. március 5. (kedd) 08:00-09:30
Ez egy nyitott program, erre az alkalomra előzetes bejelentkezés nem szükséges, bárki szabadon részt vehet.
Fontos! Ha a Magyar Rákellenes Liga által szervezett, az előadás után 1 héttel induló tanfolyami csoporthoz szeretnél csatlakozni, akkor feltétlenül gyere el erre az előadásra, mert a csoporthoz csatlakozás kötelező feltétele az előadáson történő részvétel.
A Politechnikumban induló nyitott csoport jelentkezői számára is ajánlott a részvétel, de nem feltétlenül szükséges.
--------------------------


2) Új MBSR stresszcsökkentő tanfolyamok indulnak
Kezdés:          2013. március 12. (kedd)
Időtartam:      8 héten át hetente 1 alkalommal (onkológiai csoport 08-10:00 között, nyitott csoport 17-19:00 között)
+ 1 opcionális félnapos intenzív meditációs gyakorlási lehetőség
a) Daganatos betegek és hozzátartozóik részére (ingyenes) - Országos Onkológiai Intézet
Jelentkezés:               rakasz@rakliga.hu (ezen a címen Bajorné Bea részletes felvilágosítást)

b) Nyitott csoport (vegyes csoport érdeklődők számára) - POLI - Közgazdasági Politechnikum tornaházának jógaterme
Jelentkezés:               gfazek@gmail.com
Fontos! Kérem az eddigi jelentkezőket (nyitott csoport), hogy a fenti dátum ismeretében ismét erősítsék meg részvételi szándékukat.
Jelenleg több érdeklődő van, mint a csoport tervezett létszáma, ezért érdemes hamar visszajelezni.
A csoport betelte után várólistára kerülnek a jelentkezők.
---------------------------
3) Jan Boswijk által vezetett elvonulás a Szelíd Mosoly szanga szervezésében - 2013. március 15-17.
Jan Boswijk a napjaink egyik legkiválóbb tanítójának tartott Thich Nhat Hanh zen mester vonalába tartozó holland dharma tanító. Jan évek óta vezet rendszeresen elvonulásokat a magyar szanga szervezésében. A Nobel-békedíjra is jelölt Thich Nhat Hanh egyik legismertebb könyve a "Miracle of Mindfulness". További információ:
http://szelidmosoly.hu/index.php/hirek-esemenyek/esemenyek/60-buddhista-program-jan-boswijk-vezetesevel

2013. február 6., szerda

Mindfulness Research Monthly

A Mindfulness Research Monthly havi rendszerességgel, rendszerezve gyűjti össze a tudatos jelenlét témájában készült publikációkat.

Ingyenesen letölthető innen: http://www.mindfulexperience.org/newsletter.php
A legújabb szám: http://www.mindfulexperience.org/resources/MRM_v4n2_feb.pdf

Tanulmány

Életünk véges - és ennek tudatában vagyunk. A halál ténye intenzív félelem forrása, ugyanakkor - sokak szerint - lehetővé teszi az autentikus életet. Paul T.P. Wong tanulmánya az egzisztenciális pszichoterápia és a pozitív pszichológia megközelítését ötvözi.


Paul T.P. Wong: A halálfélelemtől a halál elfogadásáig
Kivonatos fordítás

A halálhoz való hozzáállásunk és az a mód, ahogyan megküzdünk a halálfélelmünkkel, életünk valamennyi területét befolyásolhatja – negatívan, vagy akár pozitívan is. Jelen írás arra tesz javaslatot, hogy az értelem keresése (meaning management) sokkal adaptívabb a halálhoz való viszonyulás szempontjából, mint a rettegésen alapuló hozzáállás (terror management).
Az értelem keresése a pozitív pszichológia tárgykörébe tartozik, hiszen fő témája, hogy hogyan kell jól/elégedetten élni és meghalni. A bölcsességre és a bátorságra tehetünk szert, ha elfogadjuk a halált és megértjük a benne rejlő jelentést.